Történet a /Magyar Lófogú/ kukoricáról !

Legelső találkozásom a magyar lófogúval 6-7 éves koromban volt, amikor nagymamám főzött egyszer cukros vízben, s emlékszem hogy alig tudtuk kivárni, hogy rendesen megfőjön. Olyan kellemes illatot árasztott a fazék, hogy ma is emlékszem az illatra, s mikor rá gondolok, összefut a nyál a számban. Igazi csemege volt. Nagymamám mesélte, hogy az Ő gyerekkorában cukor nélkül is sokszor fogyasztották. Nem tudom miért, de többször nem főzött nekünk. Talán, mert nem tudott beszerezni. Azóta tudom, hogy más fajta kukoricával miért nem próbálkozott, mióta sikerült felhajtani a magyar lófogút több ezer kilométer kocsikázás és rengetek kilincselés árán. Sok idős emberrel találkozva tudtam meg, addig még ismeretlen történeteket a kukoricával kapcsolatban, kutatva az okát hogy miért tűnt el ez a kukorica fajta? Talán sikerült megfejteni az okát, amit most megosztok Önökkel. A hibridkukoricák megjelenésével dőlt el a sorsa. A hibrideknek olyan terméshozamuk van, hogy a lófogú közelükbe sem mehet.

Az elbeszélések szerint még két bűne van a magyar lófogúnak. Az egyik az, hogy nagyon szeretik a vadak. Amikor egy kis faluba egymás mellett lévő kertekbe ültettek kukoricát, vadkárt szinte csak az a kert szenvedett, amelyikbe lófogút vetettek. A másik történet szerint, amikor letörték a kukoricát, csövesen a góréba (kasba) rakták. Ekkor érte a másik kár azt a gazdát amelyik a lófogút termelte, mert a madarak sem a hibrid kukoricát választották. Valamiért nekik is a magyar lófogú ízlett és lecsipegették a csőröl a szemeket, ahol csak érték.