A dippekről kicsit másképp.A dippelés egy nagyon ötletes és jó megoldás a csalink fogósabbá tételéhez. Bukta Győző első osztályú dippeket készít, állaguk,összetételük minden kitételnek megfelelnek. A dippelés egy nagyon ötletes és jó megoldás a csalink fogósabbá tételéhez. Bukta Győző első osztályú dippeket készít, állaguk,összetételük minden kitételnek megfelelnek. Szívesen használom is őket ínséges, kapás mentes időben,hisz komoly csalogató hatással bírnak. A bojlisok minden létező dolgot, furfangot képesek bevetni egy komoly ponty elejtésére. Sokszor szembesültem más cégek által forgalmazott dippek esetében,hogy a dipp nagyon rövid ideig marad a csalin. Győző dippje jól ragaszkodik a bojlihoz, és lassan olvad, ázik le arról. Mikor még nem ismertem a Buki dippeket, akkor kezdtem kísérletezni egy dippel, melyre teljesen véletlenül bukkantam. Gyermekem gumicukrot eszegetett, és megkínált belőle engem is. A cukor édes és illatos volt, ahogy szopogattam, olvadt a számban és rögtön az jutott eszembe, mekkora dolog lenne valahogy ezt egy köpenyként a bojlim köré fonni. Elkezdtem kísérletezni a gumicukorral. Felolvasztottam mikróban. Gyönyörű folyékony lett. Belemártottam a bojlim, majd vártam pár percet. Meg is szilárdult szépen a golyón. Vízbe dobtam próbaként, de sajnos azzal kellett szembesülnöm hogy egy óra múltán is alig olvadt el valami belőle. Visszatettem a gumicukrot a mikroba, ami addigra visszanyerte kemény állagát. Felolvasztottam majd liquidet adtam hozzá fele-fele arányban. Így is megszilárdult a köpeny,és vízbe dobva a golyót az olvadási idő a felére csökkent, de még így is sokalltam. Végül is az 1/3 gumicukor 2/3 liquid, aminosav (vagy bármilyen folyékony csalogató anyag fantázia szerint) vállt be legjobban. A dipp csodásan tapadt a bojlihoz, nem egyből olvadt el,és szép színes felhőt rajzolt az akvárium vizében. Már csak azt kellett megoldani, hogy a vízparton csalizás közben ezt hogy oldjuk meg. Pofon egyszerű a válasz, kis bádog dobozkában kell tartani, melyet öngyújtóval pillanatok alatt át lehet hevíteni, és a dipp máris készen áll. Nekem legjobban a régi kalciumos pezsgőtabletta dobozkája felelt meg erre a célra.
Egy fontos szempontot tartsunk szem előtt. A Buki Team által gyártott Cold Bait bojliporhoz nem alkalmas. Mivel a Cold Bait egy olyan anyag, mely aminosavakban, vitaminokban nagyon gazdag, és a csalogató hatása ebben rejlik. A dippel lezárnánk a kiáramló értékes csalogató anyagokat,és a bojli így veszítene a fogósságából. De a Cold Bait egy külön cikk lesz,melyben szeretném cáfolni egy bizonyos Osztrák úriember véleményét a csaliról. Természetesen a levegőbe beszélés egyszerűbb mint esetleg egy csali valódi tesztelése,mert az időigényes és hozzáértést igényel.De nem ármánykodni szeretnék ebben a cikkben,mindössze egy gondolat volt. Senki nem születik úgy, hogy kezében bojlis bot van, és tíz kilós halat húz ki a vízből. Sokan ezt gondolják magukról,és azt hogy az első ember volt a földön aki bojlival pontyot fogott. De ez tudjuk hogy nem így van, hisz az Angol ősök már akkor fogták bojlival a pontyokat,mikor emberünk még halásznaciban futkosott az általános iskolában. A Cold Bait az egyik legforradalmibb találmány a bojlizásban. Aki próbálta, és úgy használta ahogy azt kell, az fogott is vele halat. De mint mondtam ez egy későbbi cikk lesz. Maradjunk most a cikknél, és had hívjam el önöket Merenyére egy kellemes éjszakára. Április vége volt, kellemes napsütés, mikor megálltam a Merenyei tározó partján. Szeretem ezt a vizet. Rendezettségét, a tógazda szigorát, és a páratlan halállományt. Egy kötelező Jéger elfogyasztása a büfében, és már robogtam is a horgászhelyem felé. Szomszédom egy nagyon kedves barátom, akit évek óta nem láttam Hollandiai távollétem miatt. Ráadásul ő egy Magyar bojligyártó cég feje is egyben, így kihívásnak is éreztem az előttem álló éjszakát. A csónakot bekormányoztam a tó közepétől kissé visszább elhelyezkedő árokig, majd a bójámmal megkerestem az árok pontos helyét. Ide került a horgom pár marék Buki féle pellet és néhány szem általam készített gyümölcsös-halas bojli társaságában. Másik horgom nem messze tőle az árok vonalában fűszeres bojlival, és 16mm-es fokhagymás Buki pelletes etetéssel, melyből két maréknyit szórtam a bojlimra. A két bot élesítve volt, várhattam a kapást. A szomszédomban a barátom elkezdte még világosban termelni a pontyokat 10-12 kg-os gyönyörű példányok egyre másra húzták el a horgát, csak az én kapásjelzőm maradt csendes. Este 10 órakkor aztán a gyümölcsös-halas peca elsült, de sajnos a hal nem akadt. Újra csaliztam, és bevittem a szerelést. A kombi autómban lehajtottam az üléseket, és nyugovóra tértem. Hajnali 4 órakor füstölős kapásra ébredtem, a ponty eszeveszett iramban húzta a zsinórt a nyitott nyeletőfékről. Bevágni nem kellett, mindössze felemeltem a botot, és megkezdődött a fárasztás. A hal jó iramban húzott, de éreztem hogy nem életem fogása védekezik a szerelék végén. De azért természetesen megizzasztott, mert a szomszédos stég alá futott, mintha érezte volna hogy hajnali 4 órakor nem sok humorom van csónakba szállni. De megtettem, és lecsalogattam a halat a stéglábról, majd megszákoltam. 13 kg-os tükörpontyot fektethettem a matracomra. Eltettem a pontyzsákba, mert a reggeli fénynél akartam fotózni. Így a sötétben nem vettem észre egy horgásztársam brutális művét a halon. A hátúszójából egy darab le volt vágva... Van néhány horgász, aki így jelölgeti meg a halat visszaengedés előtt,hogy ha később kifogják megismerhesse. Én személy szerint az ilyen horgásztársak egy bizonyos szervét csonkítanám meg, hogy tudja, mit érzett szerencsétlen ponty, mikor ezt a brutális kínzást elkövették vele. A seb begyógyult már, de sokáig nem érezhette magát jól ez a ponty, és valószínűleg a fejlődésében is visszavetette ez a De térjünk vissza az éjszakához, melyben iszonyúan elkezdtem fázni, és a horgot nem volt lelkierőm visszahúzni. Visszabújtam a hálózsák melegébe, és aludtam még egy órát. Aztán a virradattal lassan elkezdtem csomagolni, kezembe fogtam egyetlen még "éles" szerelésem, és ki akartam venni. Megdöbbentem mikor erélyes húzás volt a válasz. Rögtön tudtam hogy egy "ráaludt" ponttyal van dolgom. A halat kifárasztottam, megszákoltam és még modellt is állt nekem a pontyzsákban lévő társával együtt mielőtt szabadon eresztettem volna mindkettőt.
Csodás éjszakám volt, két szép halat fogtam. Ennél többet nem kívánhat egy pecás, így én sem. Csendesen összepakoltam a cuccom, és elköszöntem szomszédomban lévő barátomtól. Merenye ismét megmutatta mit tud. Baranya gyöngyszeme két gyermekét adta nekem egy rövid időre. És mikor magamra csuktam a kocsiajtót, már a következő alkalom dátumát latolgattam. Mindenkinek hasonlókat.
Dragovec Zsolt Közreadva: 2016-03-06 Megtekintve: 1567 alkalommal Buki-Mix Információs oldal |